| Lassíts, Ichigo!
Ichigo némi gyomorgörccsel küszködve lépett be a házba. A karórájára pillantott: még nem volt hét óra. Tehát, megúszta, ma az apjának nem lesz oka egrecíroztatni. Kész szerencse, a mai napon már amúgy sem lenne ilyesmihez hangulata. Belépett a konyhába, ahol Yuzu éppen az utolsó simításokat végezte el az aznapi vacsorán.
- Szia nii-chan! Éhes vagy?
- Nem igazán- sütötte le a szemét. Mivel a húga - családi viszonylatban - profi szakácsnak számított, mindig bűntudatot érzett, ha éppen nem volt étvágya. Tudta, hogy ezzel megbántja a másikat, még akkor is, ha a lány ezt sohasem mutatja ki.
- Fater nem tudod, hol van?
- A rendelőben beszélget annak a lánynak a bátyjával - felelte egyszerűen, miközben a serpenyőbe borított némi aprított fokhagymát.
- Oké, kösz- biccentett, majd elsietett a rendelőhöz. Magában elhatározta, hogy rájuk fogja törni az ajtót, ha szükséges, ám, min utóbb kiderült, erre semmi szüksége sem volt, mivel a rendelő ajtaja résnyire nyitva állt, így a falhoz lapulva könnyedén kihallgathatta a beszélgetést.
- Tehát minden rendben van vele, doktor úr?-kérdezte egy számára ismeretlen férfihang. Nyílván ő lehet Byakuya. Ahhoz képest, hogy ájultan cipelte ide a húgát, Ichigónak nem úgy tűnt, mintha egy percig is aggódott volna érte. Milyen testvér az ilyen?
- Igen, noha először azt hittem, komolyabb dologról van szó, de úgy tűnik, Rukiának mindössze az időeltolódással akadtak problémái. Meg kell, hogy mondjam, nem tudom, miért küldte már m iskolába a testvérét, Byakuya. Szegény lánynak amúgy is gyengécske immunrendszere van, de ez kész csapás volt a számára. Kapott tőlem némi altató, így ha szerencsénk van, egy-két nap alatt kipiheni magát, és minden rendben lesz.
- Köszönöm a segítséget. Ha nem probléma, ma éjszakára itt hagynám őt a klinikán.
- Már éppen javasolni akartam. Részemről semmi akadálya.
Ichigo hallotta, amint a két férfi feláll, de nem várta meg, amíg odaérnek az ajtóhoz, helyette, amilyen gyorsan csak tudott, felszaladt a szobájába. Ott azonban erejéből nem futotta többre, minthogy elfeküdt az ágyán, és üveges tekintettel bámulta a feje felett átívelő plafont. Lelki szemei előtt újra és újra lejátszódott a pillanat, amikor meglátta az ájultan elterülő Rukiát. Ha erősen koncentrált a képre, még most is érezni vélte a gyomrát összeszorító aggodalommal vegyes félelmet. Kénytelen volt belátni, hogy valóban aggódott a lányért. Jobban, mint bárkiért eddigi életében. Az ilyen típusú gondolatai ellenére sem igazán tudta, mi vette rá, de tény, hogy idővel azon kapta magát, amint nesztelen léptekkel átsurran a klinikára, és a lehető leghalkabban kinyitja, majd behajtja maga mögött annak a kórteremnek az ajtaját, ahová a lányt hozta. A félig elhúzott függönyök miatt a Hold ezüstösen csillogó fénye egy vékony, de jól látható csíkot húzott végig az ágyon, megvilágítva Rukia törékeny kezeit, amik összekulcsolva pihentek a lenge, nyári takarón. Gondolt egyet, és odahúzta az ágy mellé az egyik széket, majd leült rá. Egy darabig csak megbűvölten tanulmányozta a lány arcát, aminek simasága felért egy szoboréval. Aztán egyszer csak összevonta a szemöldökét, és fintorgott. Talán éppen álmodik, jutott Ichigo eszébe. Amikor azonban Rukia nehezebben kezdte venni a levegőt, ösztönösen cselekedett: egyik kezét az alvó homlokára, tette, a másikkal pedig beborította a kézfejeit. S láss csodát, mintha az érintés megnyugtatta volna, pillanatok múlva Rukia már csak csendben szuszogott. Az ezt követő események valahogy egészen egyszerűen kiestek a fejéből, s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lány arca fölé hajol, és a száját már csak centiméterek választják el az osztálytársnőjétől. Édes Istenem, mégis, mit művelek?, villant be agyán a józanész sugallta gondolat, ám az rövidesen továbbállt, mintha soha nem is létezett volna. Ő pedig menthetetlenül engedett a teste akaratának: ajkával egészen lágyan súrolta Rukiáét, azt a hatást keltve, hogy talán csak véletlenül tesz ekkora örültséget. Holott, minden egyes rezdülése szándékos volt. Egyszerűen képtelen volt visszafogni magát. Őrületr30; Az ember vajon tényleg ennyire idiótává válik, ha egyszer szerelmes lesz? Valószínűleg igenr30; Amilyen gyorsan csak tehette, elhúzódott tőle, s figyelmével megint a mennyezetet igyekezett kitűntetni. Én egy akkora marha vagyok! Hogy tehettem ilyet? Ám az önmarcangoló gondolatok ellenére sem érzet egy fikarcnyi bűntudatot sem. Erre gondolva aludt el ott az ágy mellett ücsörögve.
Másnap reggel Rukia arra ébredt, hogy valamiért deréktól lefelé nem bír megmozdulni. Lassan kinyitotta a szemét, majd megpróbálta kisakkozni, vajon hol lehet. Kellett neki némi gondolkodási idő, mire rájött, mi is történt vele. Tegnap elájult, és a szomszédos klinikára hozták. A SZOMSZÉD! Oldalra fordítja a fejét, és meglepettségében majdnem felsikít. A tegnap megismert fiú félig a székében ülve, félig az ágyon fekve aludt, fejét az ő ölében nyugtatva. Nyugalom, Rukia, biztosan csak véletlen egybeesés, nyugtatta magát. Biztosan nem szándékosan feküdt az öledbe. Fel kellene ébreszteni... De olyan édesen alszik... Nincs szívem hozzá... Mire a gondolatmenet végére ért, azon kapta magát, hogy a tenyerével futólag végigsimít Ichigo haján, ám ugyanilyen gyorsasággal el is kapja azt. nem vagyok normális... zsörtölődött magában. Szokatlan elmélkedéséből egy halk ásításféle húzta vissza a valóságba. Ichigo még egyet ásított, majd kinyitotta a szemét, és a következő tizedmásodpercben felkapta a fejét a lány öléből.
- Bocs, ne haragudj, nem volt szándékos - szabadkozott azonnal az anyanyelvén, ám amikor ráeszmélt, hogy kivel is beszél, azonnal váltott, és enyhén döcögve ugyan, de megismételte a mondatot.
- Ugyan, semmi gond - nevetett Rukia. - Nem volt kényelmetlen?
- Egyáltalán nem - dőlt hátra a székben. - Au, ezt nem kellett volna.. Rgy kicsit elgémberedett a hátam
- Ülj csak ide az ágy szélére! Lehetőleg nekem háttal.
- Minek? - rökönyödött meg Ichigo.
- Majd meglátod.
Nem lesz ennek jó vége, gondolta, miközben engedett a lány kérésének. Azon meg végképp ledöbbent, amikor Rukia végigmasszírozta a hátát. Ez idő alatt érdekes módon egyikük sem mert megszólalni, mivel mindkettejüket váratlanul érte a másik közvetlensége. Bő tíz perc elteltével Ichigo elégedetten nyújtózott egyet.
- Köszönöm szépen, ez igazán jól esett.
- Nem tesz semmit. Szerinted ma már hazamehetek?
- Persze, Fater azt mondta, csak pihenned kell.
- Ich-nii! - kopogtatott az ajtón Karin. - Odabenn vagy?
- Mi a gond, Karin?
- Renjiék már kint várnak a garázsban! Arról volt szó, hogy ma próbáltok, nem?
- BASSZUSKULCS! Teljesen kiment a fejemből! Mondd meg nekik, hogy tíz perc és ott leszek! - azzal felpattant a székből, és már rohant volna kifelé a kórteremből, amikor Rukia hangja megállásra kényszerítette.
- Milyen próba?
- Az itteni srácokkal van egy bandánk, néhanapján együtt zenélünk.
- Komlyan? Én is meghallgathatom? - kérdezte izgatottan a lány. Úgy tűnt, valóban érdekli a dolog.
- Háát, izé... - állt félszegen egyik lábáról a másikra Ichigo. Figyelj, öcsi, szólalt meg a fejében egy alattomosan neszelő hangocska, itt az alkalom, amire vártok! Ha tetszik neki a zenétek, lehet, hogy beajánl a bátyjánál! Egy próbát megér a dolog.
De ez úgy hangzik, mintha csak ki akarnám használni, kelt vitára a lelkében élő ambícionistával a "hősszerelmes".
Na, és? Ráérsz később is elcsavarni a fejét, előtte biztosítsd be a banda helyét a zenei életben. Már nem azért, de nem kellene megfordítani a sorrendet?
Minek? Most pedig nyomás, hívd el őt a próbára!
- Nyugodtan eljöhetsz, ha van kedved - bökte ki végül. -Mindenekelőtt azonban nem ártana, ha mindketten zuhanyoznánk és tiszta ruhát vennénk, nem?
- De igen, igazad van... Akkor negyed óra múlva a kapuban?
- Áll az alku.
Azzal mindketten kirohantak a kis helyiségből, ki az egyik, ki a másik irányba. Ichigo húgai pedig összenéztek.
- Ezekbe meg vajon mi ütött? - gondolkozott hangosan Yuzu.
- Szerintem csak kitört rajtuk a kamaszkor legsúlyosabb betegsége -vélte Karin.
- Arra gondolsz, hogy a bátyus szerelmes lenne?
- Aha. Más értelmes magyarázatot nem tudok arra, miért aludt a kórteremben.
- Hm, van benne valami...
- Jól hallottam, valaki azt emlegette, hogy az én egyetlen fiam szerelmes? - tűnt fel szinte a semmiből Kurosaki Isshin.Vajon hogy csinálja, meredt rá Karin, majd balja a szobájából kilépő bátyjáéval együtt lendült a férfi felé.
- DUGULJ EL ÖREG, NEKED EHHEZ SEMMI KÖZÖD!!
S Kurosaki papa engedelmesen elsomfordált, mialatt a fájó monokliját dörzsölgette, és az - elméletben- kihullott fogait keresgélte a szőnyegen.
- Ez a mai határozottan nem az én napom - sóhajtotta.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
