Kantáros nadrág

Ichigo immár emberi testét visszanyerve baktatott Rukia mellett lefelé a hegyről. Miután elvetették Isshin papa ötletét, miszerint rendezzenek öltözetüknek megfelelően párnacsatával egybekötött sztriptízt a temetőben jelenlévő több tucat ember szórakosztatására.
-Dobjuk fel a hangulatot! Ha már egyszer olyan gyászos itt a légkör!
-Majd tudod mit fogsz te feldobni!! A talpadat, ha nem veszed vissza az ingedet, de most rögtön!!! - fenyegetőzött Karin és egy jól irányzott rugással vagy tíz méterrel odébb repítette félmeztelen apját
Szóval mindezek után a szokatlan kis csapat (nézzetek csak rájuk: egy narancssárga! hajú hajú ijesztő? arcú gimnazista fiú, egy tizenötnek kinéző kitudja hány éves? ki tudja hány éves? hihetetlenül alacsony lány, egy beszélő! plüssállat és egy 45 éves hiperaktív óvodás, aki történetesen családapa! ... szegény Yuzu, szegény Karin!) elindult haza.
A harmadik háztömbig nemis történt semmi. (Csupán Isshin latolgatta, hogy jövőre szívecskés fecskében egy piros hőlégballonnal kéne megközelíteni a temetőt és közben csokoládét és felvilágosító könyveket?!! dobálni a városban lakó fiatalok részére.)
-Tudod milyen fontos, hogy tisztában legyenek a biztonságo---
-Kuss! - Ichigo egy hibátlan bal horoggal elhallgatatta túlbuzgó ősét
Alig terült el a piszkos fantáziájú fater, egy másik közeledett a keresztutcából:
-Iiiiiiiichigoooooooooo!!! - vetette magát szokáas szerint a sündisznóra Asano
-Ke-Keigo?? - szerencsétlen halálisten majd megfulladt a baráti öleléstől -Te meg mi az ördögöt keresel itt?
-Gondoltuk kijövünk és megnézzük, hogy ebben az évben hány szomorú anyukáját sirató lányka szorul vígasztalásra. Meg tudtuk, hogy téged is itt fogunk majd megtalálni valahol.
-Tudtuk? - nyögte az eper
-Aha!
-Kivel? - fejtette le magáról az idegesítő barnahajú osztálytársát
-Mizuiroval természetesen.
-Hello! - intett az eddig háttérbe szorult nőcsápászka
-He ... hello! - erőltetett valami mosolyszerűséget az arcára Ichigonk
-Kuchiki??? - sivította Keigo hol a lányra, hol a tüsikére kapva a tekintetét
-Szervusz! Asano-kun ... - szólt kínban a kis fekete
-Ti ti ti ... hogyhogy kettesben vagytok itt?
-Hááááááát ... - mondták egyszerre és egymásra néztek
-Egy szót se többet! - emelte föl a mutató ujját a lekvár kaszáló majd szokásos "sírok az örömtől" fejet vágva Ichigohoz fordult -Jaaaj! El sem hiszem ... Büszke vagyok rád!
-Én már akkor tudtam, hogy egyszer Rukiácska a barátnőd lesz, mikor elősször láttalak titeket együtt a tetőn! Pedig akkor még tagadtad! - emlékezett vissza Mizuiro
-Szóóóóval nekem marad Inoue!! (Ha ezt Uryuu ezt hallaná ...)
-De ... ez nem az aminek látszik! Mi nem ... járunk! - a narancssárga hajú olyan félve mondta ki az utolsó szót, mintha attól félne, hogy összetöri azt
-Áháhá! Nem szügséges tovább titkolózni! - legyintett a barna hajú
-Ha egyszer mondom, hogy ... - próbálkozott a tüskeböki, de az Asano fiú már rá se bagózott, hanem Rukiát faggatta:
-Na és mióta jártok? Csak nem ma jöttetek össze, Rukiácska? Oh ... milyen romantikus! Kaptál valamit Ichigotól? Tudod, Valentin napra. Hm?? - a következő Leonardora csak úgy záporoztak a kérdések, az utolsó azonban el is találta ... épp a szívébe fúródott bele ...
Eszébe jutott a nyaklánc ... nyuszis medállal ... Érezte, hogy elszorul a torka. Nem ... ő nem kap semmit sem Ichigotól. De ... majd Orihime fog.
-Asano-kun ... Mi ... mi tényleg nem járunk Kurosakival. - felelt lefelé görbülő ajakkal a lány
-Nade ... - a mindig bőbeszédű Keigo szava elakadt Rukia őszinte válaszának hatására -É-értem.
-Ideje mennünk! - ragadta meg barátja karját Kogima -Jóéjszakát nektek!
Valahogy rajta is végighullámzott Rukia letört hangulata. Megérintette. Mint egy hűvös szellő, ami felkavarja a faleveleket.
-Jóéjt! - búcsúzott a másik srác is
-Jóéjt! -mondta a két ottmaradt
-Ah ... komolyan olyanok, mint a pletykás öregasszonyok! Folyton kombinálnak. - sóhajtott Ichigo, mikor osztálytársaikat elnyelte a sötét
Ő is érezte a hirtelen Rukiára telepedő szomorúságot, de nem tudott vele mit kezdeni.
-"Biztosan amiatt van amit elmesélt nekem." - vélekedett és elindult három családtagja után -"Már az is nagyon megvislete, hogy beszélt róla. Hm ... Shiba Kaien ..." - nem tudta hogy mit kell ilyenkor tenni ... még sosem látta a lányt ilyennek ... -Rukia! Gyere! Nehogy megfázz! - fordult hátra néhány lépés után
Olyan kétsébeesett elkeseredettség ült ki a fekete hajú egész lényére, hogy azt nem lehetett nem észrevenni.
-"Kérlek ne vágj ilyen bánatos arcot! Kedvem lenne megcsiklandozni téged, csak hogy végre megint lássalak mosolyogni. Vagy megsimogatni a hajad ... hogy boldog légy ... legalább egy kicsit."
-Hallod? Gyere! - végül csak ennyit mondott -_-"
-Oké. - válaszolta csöndesen a pehelysulyú (birkózó :D) és a fiú után baktatott
Kon békésen szuszogott a lány karjaiban. A többieknek fel se tűnt a kis plüss. (Ha már valaki képes pizsamában kijönni az utcára, annál már észre sem vesznek egy ilyen kis apróságot, mint holmi kitömött játék.) A egy-két tücsköt hébe hóba már lehetett hallani, még a hideg ellenére is. Az eső már elállt. Már csak a zuhé után maradt jellegzetes víz és földszag keverékéből lehetett rájönni, hogy itt nemrég még esett.
Ahogy elhaladtak egy kertes ház mellett Rukia megpillantotta a parkbéli kiskutyát. Úgytűnt a kutyus is felismerte, mert farkcsóválva sietett a kerítéshez és ott a lécnek nyomva szénfekete orrát türelmetlenül várta, hogy a lány odamenjen hozzá.
-Szióóó! - dögönyözte meg az eb selymes fülét a fekete hajú
-Te meg honna ismered ezt a blökit? - kérdezte a sünihajú és a kutty elé nyújtotta a kezét, aki barátságosan megszaglászta azt
-Ühm ... én ... - kezdett volna bele Rukia, de egy kedves gyerekhang félbeszakította
-Mi az Hachiko? - hallatszott a kisfiú hangja valahonnan a fejük fölül
-Ez a kutyus gazdája lesz. - közölte a lány
Akárhogy hunyorgatták felfelé a szemüket a pizsamás shinigamik, csak egy nagy cseresznyefát láttak maguk előtt. Hirtelen, az egyik ágról egy apró alak ugrott le.
-Csak nem onee-chan a parkból? valami huppant a kerti fűben, majd sietős gyereklábak neszét lehetett hallani
Néhány másodperc múlva besétált a lampion fénykörébe a fiúcska. Sötétzöld szeme felragyogott, mikor látta hogy valóban Rukia az.
-Onee-chan! Örülök, hogy megint találkozunk!
-Én is! Én is örülök! Mmh ... ő egy jó barátom ... Ichigo. - mutatta be a répafejűt
-Szia! Engem Kusha Mamono Koinunak hívnak! - köszönt a kissrác és egy tipikus csínytevő-vigyor kíséretében kezet fogott a tűpárnafrizurással
-Szia! - zárta pár pillanatra a sajátjánál legalább háromszor, ha nem négyszer kisebb kezet az övébe
-Hűű milyen hosszú név! Óóó ... én még meg sem mondtam az enyémet! Kuchiki Rukia vagyok! - a fiúcska, mint egy igazi gavallér kezet csókolt a nyuszifóbiás lánynak -"Úgy tűnik ma minden olyan férfi, akit eddig nem ismertem kézcsókkal üdvözöl." - gondolta Rukia és nevetett
-Hogyhogy még fent vagy kishaver? - tudakolta a répafej
-Őő ... tudjátok, nézem a hazafelé menő embereket. Nagyon szép az a sok lampion a sötétben! Főleg onnan föntről. -mutatott valahova föl a levegőbe
-Föntről? - kérdezte kórusban a két gimis halálisten
-Ahum. - bólintott a kisfiú -Gyertek nézzétek meg ti is! - és már kotorta is elő autós-almafás pizsamájának zsebéből a kulcsomóját
A karikán a négy kulcs mellet két kulcstartó is fityegett. Egy kantáros farmert viselő apró maci, meg egy focilabda volt.
-"Ez biztos tetszene Karinnak." - mosolyodott el Ichigo, ahogy a kis fekete-fehér gömbre nézett -Fateeeeeeeer! - kiáltott előre a hármasnak, akik már jócskán lehagyták őket, miközben Keigoékkal beszéltek -Összefutottunk egy ismerősünkkel! Max tíz perc múlva utánatok megyünk!
-Jólvaaaan! De vigyázzatok magatokra! - hangzott az atyai tanács
Kattant a zár. A kisfiú széles mosollyal kitárta az ajtót. Papucsaik alatt csikorgott a kavics, amivel a házba vezető út felvolt szórva. (Mindhárman otthon használatos mamuszban voltak. Az ember mégsem vehet fel bakancsot a pizsamájához! Még akkor sem, ha történetesen az utcára akar valami elmebeteg így kimenni. A kisfiúnak kutyusos, Rukiának minő meglepetés nyuszis, Ichigonak pedig egy piros kék mintás, nagy K és I betűvel ellátott darab virított a lábán.) A kutyus minduttalan a lábuk allatt sertepertélt, Ichigo egyszer majdnem el is esett benne.
-Erre kell jönni! - mutatott a nagy cseresznyefa felé a zöldszemű manó -Ugye tudtok fára mászni?
-Mint a mókus! - lelkesedett a fekete hajú
-Jaja ... mint a mókus! - ismételte a Kurosaki fiú is
-Jó! Akkor gyertek utánam! - azzal odaugrott a fa göcsörtös törzséhez, és hol egyik, hol másik kiálló részben megkapaszkodva már mászott is felfelé
-Szeretnél te menni? - kérdezte Ichigo a lány felé fordulva
-Miért ne! - csillant fel a kék szempár, és mintha újra kislány lenne, Rukia úgy küzdötte egyre feljebb magát, mint ... egy mókus :)
Mire a narancs is feljutott, a másik kettő már kényelmesen elhelyeszkedett a legvastagabb ágon és láblógatva bámultak egy pont felé.
-Huhh ... - szusszant nagyot a shinigami fiú -Na és mit kell néz--- - több hang nem jött ki a torkán
Ahogy arra nézett, ahová szekrényének lakója és Koinu is, megértette mi ez az ünnepélyes csönd. Alattuk terült el Karakura. Ám most nem is ez volt a fontos, hanem ami a városból látszott. Rengeteg piros, kék, sárga, zöld, lila és narancssárga lámpás ontotta fényét odalent szanaszét az utcákon.
-Ez ... - hallotta Rukiát, akinek hangjában visszatetszett az amit ő is érzett -Nagyon szép!
-Tetszik? - kérdezte Mamono és átszellemült mosollyal várta az egyértelmű választ
-Igen. - válaszolt Ichigo
Szeme talákozott Rukiáéval. Lomha szél mozgatta a leveleket és éjfekete haját is. A lány kalimpált a lábával és a mobilján lévő nyulat birizgálta, majd "megszólította" a kulcson lógó mackót:
-Jóestét Brummogi! Te még mindig nem alszol?
A kissrác felkacagott aztán beszállt a játékba:
-Jajaj ... Nem tudok! Folyton csak a málnán meg a mézen jár az eszem! - mélyítette el a hangját Koinu
-Dehát a mézben nagyon sok a cukor! Egyél inkább répát! Az nem rontja a fogad! És milyen finommmmm!
Ahogy így bábozva beszéltették a két kis állatot, hosszú órák óta látszott Rukián, hogy már nem olyan rossz a kedve.
-"Talán egy kicsit ... már jobban van. És ezt csakis ennek a kisfiúnak köszönhetem!" - a tüskeböki hálás tekintettel végigmérte a kisembert mintha a szemével akarná megsimogatni -Héj ... hol vannak a szüleid?
-Mi? - Mamono annyira elmerült a játékban, hogy nem is értette mit mond neki a süni -Ja ... ők már alszanak. Apa vacsora után adott anyunak egy csokor vörös virágot! - mutagatott össze-vissza a fiúcska - Azthiszem ... rózsa a neve.
-Hm ... - dünyögött amolyan Chad stílusban a Kurosaki
-Ma van Valentin nap! Ezért is van ez a sok bácsi és néni az utcán. Apa mesélte. Te is adtál virágot Rukia onee-chan-nak?
-Umm ... nem ... tudooood mi csak barátok vagyunk! - nyögte ki az eper és lesütötte a szemét
-Óó értem.
Ichigo ekkor döntötte el, hogy odafogja adni azt a nyakláncot. Akkor is ha Rukia nevetni fog rajta! Őt nem érdekli más ... csak az, hogy végre tudtára adja a fekete hajúnak, hogy ... szereti!
-Na és neked van van valaki aki tetszik? - kacsintott rá a pillangócska -Hányadikba jársz? Másodikba?
-Igen! Honnan tudtad onee-chan? - csodálkozott Koinu
-Hmh ... női megérzés!
-Hihi! Ezt anya szokta néha mondani.
-Szóóóóval? - bökdöste meg a könyökével a kisfiút
-Hát ... van egy lány ... - pirult el a manófalvi
-Hogy hívják? - faggatózott tovább Rukia
-Kawazu Okashinak. - mondta Mamono
-Milyen aranyos név ... cukorka ... Nem Ichigo?
-De ... de az! - válaszolt sután a másik
-És olyan mint a neve? - tudakolta mosolyogva a lány
-Igen! Nagyon kedves! Mindig megvédi azt akit csúfolnak. És mindenkivel szívesen játszik. Egyszer még az egyik babáját is odaadta Suikának, mert tudta, hogy azzal szeret a legjobban játszani. Meg szereti a cicákat.
-És a nyuszikat? - csúszott ki a kérdés a kis feketeségből
-Azt hiszem azokat is ... Sőt az volt a jele az oviban!
-Oké! Nekem már most nagyon szimpatikus!! :p - Rukia ugrált volna örömében, ha nem félt volna annyira, hogy leesik a fáról
-És nagyon szépen énekel. Meg rajzolni is egész jól tud!
-Majd jöhet hozzám. Adok neki órákat! - készségeskedett a rajzművész
-Inkább ne ... - dörmögte Ichigo
A beszólást a lány egy behúzással díjazta, minek következtében a fiú lezúgott a földre.
-Most jut eszembe, hogy nekünk mennünk kéne. - kapott észbe a boxolónő és gyorsan lemászott ő is a magasból
Ichigo feltápászkodott és megdörzsölte sajgó állát.
-Jaj! El ne felejtsem! - kiáltott fel Rukia, azzal elővett egy gyűrött papírfecnit, amire körmölni kezdett -Ez ... a mi címünk ... vagyis Ichigoé. - helyesbített, miután a répafejű köhécselve adta tudtára, hogy a "mi" szócska nem igazán tetszik neki -Ha valamikor erre jársz nézz be bátran! - mosolygott a shinigami és átnyújtotta Koinunak a nyuszikkal és kantáros nacit viselő medvékkel kidíszitett szélű cetlit -Nyugi én megjegyeztem a tiédet.
-O-oké! Köszönöm! - vágott újra egy csibész-vigyort a fiú, majd kinyitotta a kertkaput
A Kuchiki és lehajolt és még utoljára megsimogatta a barnaszőrű kutyust. Ichigo is gyendgéden megcibálta Hachiko fülét, majd búcsút intettek Mamono Koinunak és sietve elszaladtak a Kurosaki magánklinika irányába.

(Breki: A nevek jelentése:
Kusha = kócos :p Mamono = manó :D Koinunak = kiskutya/kölyökkutya (L)
Kawazu = béka (vajon miért? xD) Okashi = cukorka ;)
Suika = görögdinnye ^ ^
Tudom ennél gügyébb neveket keresve sem találhattam volna ... De szerintem aranyosak! :p)