666

-Zangetsu! - kiáltott Ichigo
-Háh! Csak ennyi telik tőled?! Shinigami! - kacagott gúnyosan a gonosz sátánfajzat
-Fogsz te még könyörögni a nyamvadt életedért! - kiabálta dühösen a tüsihajú, majd újabb próbálkozást tett arra, hogy levágja a hollow egyik végtagját, ám az minduttalan elsuhant lélekölő kardja elő -"A francba! Túl gyors! Nem lesz ez jó, ha továbbra is csak a levegőbe hadonászok. Yoruichi már rég a sárga földög szidott volna, amiért úgy csapkodok Zangetsuval, mint holmi ősember a husángjával ..."
Ismét lecsapott, de megint csak súrolta a lidérc lábát.
-Hóóó! Ezúttal sikerült megérintened azzal az ócska vasdarabbal. - vihogott a hollow
-Ne merd kigúnyolni Zangtesut! Nagyon megbánod, hogy idemerted tolni a képedet!
-Azt már látom, hogy egoban nincs hiány, te kis naposcsibe!
-Hamarosan azt is megtapasztalhatod, hogy erőből sem szűköldködöm. Getsuga tensho!! - az élesfényű világoskék energianyaláb eltalálta a hollow bal karját
De annak sem kellett több, a fiúval egyidőben kinyújtotta az egyik ronda vörös színben játszó csápját és Ichigo felé kapott vele. A répafejű azonban résen volt és kitért a gyilkos nyúlvány elől.
-Tudok a mocskos trükködről, szóval ne is próbálj közelíteni azokkal a hitvány izékkel!
-Oh ... tehát valakitől már tudsz a képességemről? Hm ... na nem baj. Azért így is remek szórakozás lesz, amikor belebújok majd a testedbe és mindenkit a szeretett szülővárosodban a te segítségeddel szépen lemészárolok! Hehehehe! - hallatott borzongató nevetést a lidérc
-Rohadék! - villant meg Ichigo szeme és megiramodott a szörny irányába
Eközben Rukia nem messze, egy fa mögül nézte a küzdelmet. Egyre jobban kezdett hasonlítani ez az összecsapás arra a másikra ... Főként, hogy Ichigo is Kaien-donohoz hasonlóan egyedül akar megküzeni a hollowal.
-"Nem engedhetem, hogy őt is elvegye tőlem egy ilyen szívtelen szörnyeteg!!" - zakatolt az agyában -"Muszály ... muszály segítséget hívnom!" - fogalmazódott meg benne az elhatározás
Előrángatta a zsebéből a mobilját és bepötyögte a 666-ot.
-Soul society hollow-elhárító számát hívtad! - hallatszott Zaraki Kenpachi dörmögő hangja -A sípszó után tárcsázd az osztag számát, amelytől segítséget akarsz kérni. Bííííííííp!! - sipákolt a végén a "sípszó" vagyis Yachiru xD
-"Tizenháááárom." - nyomogatta elmélyülten a gombokat a kis Kuchiki
-Ez itt a tizenharmadik osztag üzenetrögzítője! - Kiyone csengő hangja töltötte be az étert -Most éppen házon kívül vagyunk! - beszélt közbe Ukitake is -Vagy alszunk ... tudod néha azt is szoktunk. - dünnyögte kicsit ingerülten a másik harmadik tiszt, Sentaro is -*köhögés* Hagyj üzenetet! - vette vissza a szót a kapitány
-Kuchiki Rukia vagyok! Élnézését kérem, amiért ilyen késői órában zavarom, de sürgős erősítésre lenne szügség a tizenkilences körzetben. Egy P4 típusú lidérccel futottunk össze! Ismétlem, egy P4-essel! Kérem, amint megkapja a jelentésem, küldjön ki néhány embert! Nagyon ... köszönöm! - majd ezután a fekete hajú lenyomta a piros ábrás vonalmegszakító gombot -"Most már csak várni kell, hogy megérkezzenek ..." - nyugtatta saját magát a pizsamás halálisten -"Ichigo ..."
...
Tíz perc telt el, mire felhangzottak Rukia háta mögött a sietős léptek. A lány legnagyobb meglepetésére, maga Ukitake taicho és két elmaradhatatlan "majdnemhadnagy" Kotetsu Kiyone és Kotsubaki Sentaro tűnt fel a fák sűrűjéből!
-Kapitány? - tátotta el a tökmag leányzó
-Szervusz Kuchiki! - köszöntötte a hosszú fehér hajú férfi helyzethez késpest meglepően kedélyes hanggal kis kedvencét
-Dehát ... hogyhogy ... - makogott még midnig az alacsonyka
-Mi az? Csodálkozol, hogy mi jöttünk? Azok után, ami sok évvel ezelőtt egy ugyanilyen lidérccel vívott harcban történt, nem vehettem félvállról egy ilyen riasztást. - nézett komolyan a lányra a tizenhármas osztag taicho-ja
-Én ... én ... - Rukia nem bírta tovább, sírva fakadt -Kö ... köszönöm Jyuushiro-sama ...
-Ugyan. Ne butáskodj! - tette kezét a kis fekete meg-megránduló vállára a folyton betegeskedő férfi -Ez teljesen természetes. Most pedig ... lássuk azt a hollowot! - azzal a "harcmező" felé fordulva futásnak eredt, hogy meglepve a lidércet hátulról támadjon
-És ... ti? - nézett a két jómadárra Rukia még mindig hüppögve
-A kapitány úr meghagyta nekünk, hogy ha úgy látjuk, hogy vesztésre állnak Kurosaki-sannal, akkor de csakis akkor mi is csatlakozzunk és segítsünk. - magyarázta Kiyone -Addig pedig téged védünk, hátha más hollowok is idejönnek.
-Most már biztosan nem lesz semmi baj! Ha Ukitake taicho itt van, akkor minden megoldódik! - vigyorgott rá bíztatólag Sentaro is -A kapitány legyőzhetetlen! De hát ezt midenki tudja ... Mint ahogy azt is, hogy ő olyan ügyes és kitartó harcos!
-Úgyvan! És milyen rendben tartja a holmiját! Olyan makulátlan rend van nála ... Ha én valami takarító lennék a negyedik osztagnál, akkor biztos megcsókolnám a kezét, vagy ... a lábát! - áradozott a kis szöszke - A taicho szobájában ugyanis semmi elsöpörni, megtisztítani, kipucolni való dolog nincs! Még a zoknijai és az alsóneműi is ... - gyorsan elharapta a mondtatot és pirulva lesütötte a szemét
-Micsodaaaaa?? Te kutakodsz Ukitake-dono személyes holmija között? - rivallt rá diadalittasan a marcona szakállas -Hee! Ha ezt a kapitány megtudja ... akkor végre egyedül csak én leszek a harmadik tiszt az osztagban!
-De ... de ... - a kis kesztyűs akkora szemeket meresztett társára, hogy annak megesett rajta a szíve
-Jólvan ... akkor nem mondom el neki, ha Kuchiki sem ...
-Óóó ... én ... nem ... nem árullak el! - mosolygott a kis gatyakukkolósra Rukia is
-Köszönö--- - a beszélgetést azonban fülsüketítő recsegés szakította félbe
A következő pillanatban ijesztő látvány tárult eléjük.
...
Ichigo fél szemmel látta, hogy Rukia elsírja magát. Máskor nem igazán nézett az ellenségen kívül senkire sem harc közben, de most annyira megzavarta a kék szemű viselkedése, hogy akaratlanul is minden adandó alkalommal vetett egy oldalpillantást a töpszlike felé. Egyúttal azonban a lidérc kapva kapott a figyelmetlenségén és jókorát ütött a fiú bordái közé. A narancssárga hajú shinigami legalább két-három fa törzsét letarolva ért földet. Ez volt a hangos ropogás, amire Rukiáék felfigyeltek.
-Ichigo!!! - kiáltotta Rukia olyan hangon, mint akinek menten kiszakad a lelke a helyéről -Ichigo! - szeme ismét megtelt könnyel, de még elhomályosult tekintetével is látta, habár összemosódva, mint tornyosul a magatehetetlen fiú felé a hollow
-Véged!! - rivallt a monstrumra hirtelen, a semmiből előugorva Ukitake, majd elkiáltotta zanpakutoi nevét -Sougyo no kotowari! - a két lélekölő alakja megváltozott majd olyan erős fény támadt, hogy el kellett takarniuk a szemüket
Mire ismét kinyitották, már csak azt látták, ahogy a lidérc szertefoszlik
-Remek volt kapitány!! - újjongott a szőke hajú tiszt
-Fantasztikus volt! - tett rá még egy lapáttal Sentaro, aki még itt sem feledkezett meg arról, hogy túlszárnyalja dícsérgetésben "riválisát"
Most hogy elmúlt a veszély a fekete hajú odaszaladhatott az eszméletlen Kurosakihoz.
-Ghhh ... bolond! - nevetett sírva (vagy sírt nevetve? :D) a lány, mikor látta, hogy nem esett semmi komoly baja a tüsmüsnek
Ahogy föléhajolt néhány könnycseppje a fiú arcára hullott, hogy aztán ott megülve az égről lepottyant csillagocskák módjára szikrázzanak. Ukitake és két segítője odalépett a szipogo Kuchiki mellé.
-Kapitány ... - nézett föl fehér hajú felettesére a lány
-Nem kell hálálkodnod. - eresztett el egy szokásos kedves mosolyt a tizenharmadik osztag feje, mikor látta, hogy Rukia újfent megakarja köszönni neki a dolgot -Mi akkor most megyünk is.
-Jóéjt Rukia! - borzolta össze a kecskeszakállas szigorú pillantású harmadik tiszt a nyúlpizsis haját
-Jóéééééjszakáááát!! - kiáltotta Kiyone is és hevesen integetett
A dupla zanpakutos férfi csak biccentett egyet.
-Fenomenálisan küzdött kapitány úr!! - hallatszott a kis szöszke hangja
-Nem! Egyszerűen csodásan küzdött!
-Oh ... nagyon köszönöm! - szólt szerénykedően Ukitake
-És ... és milyen nagylelkű és önfeláldozó volt öntől, hogy rögtön a kis Kuchiki segítségére sietett! -mondta Sentaro és egy "én vagyok a jobb" vigyort küldött Kiyone felé
De neki se kellett több:
-És amikor végzett a hollowal! Micsoda mozdulat volt!
-És amikor ... - lassan elhallt a három másik halálisten lépteinek és civakodásának nesze
Rukia elkezdte a narancssárga hajú horzsolásainak, púpjainak és apró sebeinek begyógyítását. Ahogy így ténykedett felrémlett benne egy hasonló jelenet, ami még akkor történt, mikor még csak pár hete ismerték egymást. Az a szintén esőáztatta este jutott most eszébe, amikor Ichigo az anyját meggyilkoló lidérccel folytatott csatája során csúnya sérülést szerzett és a szőrös hollow ezt kihasználva eltudott menekülni. Azon az éjjelen a fiú ugyanígy feküdt az ölében, ájultan de élve! És ő ugyanilyen hálás volt a nyúlisteneknek, hogy Ichigo túlélte a küzdelmet, mint ahogy most!
-Ichigo ... - suttogta az éjszakába alig hallhatóan a törppilla
Az eső sustorogva zuhogott alá az égből. Csak ez a hangja törte meg a csöndet körülöttük. Ahogy az utolsó puklit is "levarázsolta" morgós szobatársa homlokáról, a fiú lassacskán éledezni kezdett. A kis feketeség ezt nem vette észre, és szemérmesen pislogva kioldotta Ichigo kimonójának felsőrészét a hasánál. Ahogy gondolta ... egy nagy kékeslilás folt éktelenkedett a helyettes shinigami hasfalán, ott ahol a lidérc eltalálta.
-"Ssssz ... ezt még holnap is érezni fogja." - állapította meg a lány
Talán éppen a hasán nyugvó hideg kis kéztől, de Ichigo hunyorogva kinyitott a szemét.
-Ru ... Rukia? - szólalt meg igencsak meggyötört hangon a furcs hajszínű halálisten -Te vagy az? - nézett kissé bambán (vagy bandzsán? :p) a "nővérkére", aki vörösödve elrántotta a tenyerét a fiú meglehetősen kockás pocijáról
-Na mi az? Megsem ismersz? Akkor tényleg jól helybenhagyott az a hollow. - kuncogott a lány
-Áhrrrrrr ... csak szerencséje volt a nyavajásnak! - duzzogott a répafej
-Majd akkor legközelebb teletüzdeljük a hajad négylevelű léherékkel. Úgy biztosan neked lesz szerencséd! - gúnyolódott tovább a kistermetű
-Jóóóó ... Leht, hogy ma nem voltam formában. - ismerte be felfújt pofazacskóval Ichigo (hörcsögfej! xD) -Mindegy. Öh ... na és hol van Ukitake? - kapkodta a fejét jobbra balra a fiú
-Már elment. - közölte a másik
-Megse tudtam köszönni a segítségét.
-Mivel úgy kivoltál ütve, hogy még a nyálad is kifojt, hát ... szerintem megfogja érteni. - vicceskedett Rukia
-Mrhh ... - grimaszolt Ichigo -Irány a temető! - indítványozta végül
-De ... elfogsz bírni? A hasadon lévő véraláfutást még nem láttam el. - kételkedett a fekete hajú
-Téged? - kacagott a srác -Akár vasággyal meg két vizilóval együtt is! - hencegett a másik
-Aha ... -a lány próbált "jaj már megint menőzik ez a hülye" arcot vágni, de nem bírta megállni mosolygás nélkül
Mire észbekapott, már félúton voltak visszafelé.
-Um ... Rukia?
-Igen? - kérdezett vissza a megszólított
-Véletlenül láttam, hogy nem sokkal miután a kapitány megérkezett ... őő - a fiú nem folytatta
-Hm? - nógatta a kék szemű
-Láttam, hogy ... sírva fakadsz. És ... szeretném tudni az okát. fejezte be nagy sokára a megkezdett mondatot
Rukiát egy szó mint száz, eléggé meglepte a fiú. Mindaz, hogy látta őt és mindaz, hogy most rá is kérdez a dologra.
-De ... ha nem akarod, nem kell elmodnanod. - viszakozott az épp szállítóeszközként funkcionáló shinigami
A lány erősen vívodott önmagával.
-"Jaj Ichigo ... Nem tudom mit szólnál, ha tudnád ... Lehet, hogy megutálnál, hogy lenéznél. Vagy sajnálnál. Esetleg ... megértenél? Fogalmam sincs." - megszorította a fiú fekete halálisten ruháját a vállánál
-Jólvan ... akkor ... elmondom! - szólalt meg végül reszketeg hangon -Az egész akkor kezdődött, amikor bekerültem a tizenharmadik osztagba ... Mindenki tartózkodó, irigy és undok volt velem, mert a nemesi származásom miatt sokkal könnyebben felvettek és bizonyos vizsgákat nem is kellett letennem. Mindenki gúnyos, vagy elutasító volt ... kivéve egy embert. A hadnagyomat. Őt úgy hívták, hogy ... Shiba Kaien.