Eső...

-Azt hiszem ... - törte meg a csendet Rukia -Azt hiszem most már tudom, honnan örökölted a hatalmas akaraterődet ... meg a makacsságodat! :) - Ichigo ezen csak vigyorgott -És ... hogy fogunk kimászni ebből?
-Ebből??
-Tudooood ... hogy azt hazudtad, hogy járunk ... stb. - sóhajtott a lány
-Hát gondolom majd beveted a kacsás bigyódat, amit Tatsukiékon is használtál.
-Ajh ... már így is majdnem lemerült! - panaszkodott a kicsi shinigami
-Mrrr ... - nézett rá morogva a répafej
-Okéééé! - adta meg magát a pöttömke -Majd ha hazaértünk, alkalmazom rajtuk az emlékcserélőt.
-Köszönöm.
-Hmpfff ...
Közben elérték a temető bejáratát. Látszott már pár lámpás bennt is, de még a hátuk mögött is jócskán imbolyogtak a kis fényforrások.
-Na fiatalok! Itt most mindenki megy amerre jónak gondolja. - jelentette ki a borotvát már régen látott Kurosaki úr -Egy órakkor találkozunk Masaki sírjánál. Ha valami gond van csak kiáltsatok vagy ha nagyon messzire keveredtetek akkor hívjatok. Rukia te gondolom Ichigóval mégy.
-Őőő ... igen. - felelte a még mindig iszonyúan zavarban lévő fekete hajú
-Yuzu? Karin? - nézett lányaira Isshin
-Természetesen eggyütt megyünk! - jött a felelet
-Akkor jó barangolást. - biccentett az apa és elindult felesége sírhelye felé
-Mi is megyünk. Vigyázzatok magatokra! - kacsintott Karin, mire bátyja újfent vérvörös lett
-Ti is ... - morogta Ichigo távozó hugai után -"Még jó, hogy sötét van. Mindig a legrosszabkor pirulok el ..."
-És mi merre indulunk? - zökkentette ki a mélázásból a kistermetű szekrény-lakó
-Mi? ... - Ichigónak eszébe jutott a lépcsősor, amin minden alalommal ha eljönnek ide felszokott sétálni -Hmmh ...
-De ha egyedül akarsz lenni akkor én nem zava---
-Nem ... Gyere, majd mutatom merre. - azzal megindult azt a kis fényt is magával víve, ami a lampionból áradt
Mivel Rukia nem szándékozott egyedül ácsorogni egy sötét temetőben, így tétovázva, de követte a répafejűt, aki csak lépkedett, valami különös fénnyel a szemében. Egy ideig csak bandukoltak a keskeny úton. Rövid gyaloglás után elérték a lépcsőt, ahol a narancssárga hajú annyira sokszor ült le magányba burkolózva. (Persze ezek az alkalmak is jócskán megritkultak, amióta Rukia belépett az életébe.)
-Megérkeztünk. nézet le a pötidanone-ra ám az felettébb bamba arckifjezésével tudatta vele, hogy nem nagyon érti mit keresnek itt
-Tudod ... - kezdett bele -Amikor anya meghalt, nagyon sokáig nem akartam elfogadni, hogy már nincs itt velünk.
Rukia eleinte csak pislogott. A tüskeböki most elősször mesélt erről az időszakról neki. Mióta a Grand Fisherrel találkoztak és a fiú meg is küzdött vele, azóta nem is került elő ez a téma.
-Gyakran lejártam a folyóhoz. Oda ahol a gyilkosság történt. - folytatta Ichigo, miközben leült a lépcsősor közepe táján
Ahogy a lampion pirosas fénye az arcára esett, Rukia úgy látta, hogy a narancshajú szeme elhomályosul.
-De aztán hosszú hónapok után muszály volt ráébrednem a kínzó valóságra. Ekkor kezdtem a temető közelében csatangolni. Ahogy jártam a környéket, rábukkantam erre a helyre. Már elsőre megfogott ... itt valahogy megnyugodtam. Anyám elvesztése óta elősször.
-És ... engem miért hoztál most ide? - kérdezte a törpicúr, miközben letelepedett a Kurosaki mellé
-Mert szerettem volna, ha te is megismered ezt a helyet. - felelte Ichigo és közben meglehetősen furcsán nézte a kis Kuchikit
Egy darabig csak ültek ott csendesen. Igazából Rukia azért hallgatott, mert nem tudta hová tenni a halálsiten elöbbi megmozdulását:
-"Vajon ... mi miatt lett most ilyen ... kedves? - vetett egy oldalpillantást a bal oldalánál csücsülő mélázó fiúra -Biztosan ... nagyon szerette az anyukáját, ha ennyire megviselte az elvesztése. Nagyon nehéz lehetett neki és talán ezért is ilyen tüskés. Mint egy kaktusz. Kaktuszka. :)"
Hirtelen pittyegni kezdett Rukia telefonja. Mindketten odakapták a fejüket.
-Mi az? - kérdezte a narancsfejű miközben a fekete hajú elővette a szerkentyűt
-Egy hol--- - még mielőtt komndhatta volna, már hallatszott is a lidérc vérfagyasztó üvöltése
-A fenébe!!! - pattant föl Ichigo a fogát vicsorgatva -Nem tudott volna valahol máshol randalírozni ez a szemét dög??!
-Hagyjuk most ezt. - szólt cseppet sem nyugodt hangon az aprótermetű halálisten és már húzta is a kezére a koponyás kesztyűt -Ichigo! - kiáltotta társa nevét, akit mint mindig most is váratlanul ért, hogy a lány kesztyűs (vagy inkább kesztyűtlen) kézzel ront neki
Hétköznapi és shinigami éne különszakadt és a teste rongybaba módjára lehanyatlott a földre. Immár fekete kimonóban állt ott Rukia mellett.
-Mi lesz ... velem? - mutatott a lábainál heverő tehetelen földi önmagára a sündisznó
-Szerinted? - húzta fel egyik szemöldökét félmosollyal az arcán a Kuchiki, majd ki tudja honnan (talán a pizsamanadrágjából? :o) előszedte a még félig alvó Kont és nem igazán törődve annak ellenkezésével és heves öklendezésével kiszedte belőle a lélek cukorkát, hogy utána némi törölgetés után lenyomja az élettelen Ichigo baba torkán
Beletelt néhány másodpercbe, mire szegény plüsségétől megfosztott Kon magához tért.
-Neeee ... neeeeeeeeeee-san! - kezdte volna egyből a sipákolást a mesterséges lélek, de az ingerült Rukia rövid úton elhallgatatta
Rálépett az "oroszlán" fejére és ezt susmogta:
-Csitt te gyagyás! Maradj itt és rejtőzz el úgy, hogy senki se vehessen észre.
-Oh ... rendben. - a kis oktalan rájött, hogy itt most nem babra megy a játék és haladéktalanul elhúzta a csíkot
-Pattanj a hátamra, aztán nyomás! - sürgette a tüsihajú a nyuszirajongó lányt
Rukia szó nélkül felkászálódott a répafiúra, aki óvatosan nehogy a lány leesen róla, mégis szédítő sebességgel, hatalmasakat ugorva a telefon álltal jelzett közeli hely felé vették az irányt. Nem telt bele öt perc és már meg is pillanották a szörnyeteget. A gyér világítás ellenére is tisztán kitudták venni a bestia alakját. Nagyságra nem volt nagyobb egy átlagos lidércnél, de a hátán valamilyen különös csápok nyújtóztak a minden irányba. Rukia majdnem leszédült Ichigóról, mikor ezt észrevette.
-"Ez ... nem lehet ..." - gondolta bénult elmével és minden fény kiveszett a szeméből
A Kurosaki fiú jó húsz méterre a rondaságtól állt meg, hogy letegye fekete hajú szobatársát.
-Felszeletelem suhinak ezt a csúfságot aztán mehetünk is vissza. - nézett hátra a válla arcán a szokásos magabiztos mosollyal
Ám ahogy meglátta a lány arckifejezését nyomban le is hervadt róla a vigyor.
-Valami gond van? - kérdezte aggódva és Rukia felé fordult
Az csak dermedten állt ott, mint aki szellemet látott (hát ez most nem a legideillőbb hasonlat volt, de mindegy ... azt hiszem így is értitek). Olyan félelem fogta el, hogy minden porcikája remegni kezdett.
-Rukia!! - kiáltott rá a narancsárga sérós és megrázta a lány vállát, mintha csak egy rémálomból akarná felébreszteni
Pedig ebből a lidércnyomásból (szó szerint ...) senki nem tudta volna felrázni Rukiát. Számára ez az egész kisértetiesen hasonlított egy múltbeli sötét, keserű és véres éjszakára. Arra az éjjelre, amikor az álltala oly nagyon tisztelt és ... igen, szeretett Kaien-dono meg ... meg ... meghalt! Ez hollow, ami most itt csatogttatja a fogait az előttük elterülő mezőn ... ez ... majdnem kiköpött mása annak, ami azon a szörnyű, máig el nem feledett éjszakán a szeme láttára végzett a hadnagya feleségével és több tucat társával!! És ha most Ichigo is bedől neki és megérinti akár csak egy csápját is, akkor akármilyen kiváló lélekölő kard is a Zangetsu, de rögtön megsemmisül. Márpedig anélkül még a híres és hirhedt Kurosaki Ichigo is csak egy fegyverét vesztett shinigami.
-Rukia! - hallotta a feje fölül padszomszédja hangját
Kábultan felnézett a fölé "tornyosuló" fiúra.
-Rukia megijesztessz! Mi bajod lett ilyen hirtelen? - nézett rá nagy szemeket meresztve a tüskeböki
-Ez a lidérc ... ez a lidérc egy rendkívül alattomos és veszélyes fajtából származik. - nyerte vissza valamellyest a nyugalmát a kis fekete tünemény, de a keze továbbra is reszketett -Ha egy halálisten megérinti a csápját a zanpakutoja azonnal "elpusztul"!
-Micsoda??! - akadt el Ichigo lélegzete
-Igen ... Szóval ne bízd el magad. - intette az éjfeket ruhás fiút
-Jólvan. Majd akkor nyitva tartom a szemem. - tért vissza nyomban a Karakurai szuperhős önbizalma -Bízd csak ide!
-De ... nem kéne erősítést hívni? - vetette föl remegú hangon az egyre idegesebb Rukia
-Áá! Mire ideérnének már hűlt helyét találnák a hollownak is meg nekünk is! - legyintett a fiú, azonban látta, hogy ez hangyányit sem nyugtatta meg a pillangókisasszonyt, így jobb híján odalépett elé és megragadta a még mindig reszkető icipici kezeket -Ne aggódj már ennyire!
Ezekre a szavakra Rukia már tényleg alig tudta visszatartani feltolult könnyeit. A torka is annyira el volt szorulva, hogy csak egy "Jó!"-t tudott kierőltetni magából. Még akkor is így ácsorgott ott, mikor Ichigo már elindult a hollow irányába. Az ujjain még érezte a fiú kezének melegét.
-"Ichigo ... ne halj meg!"
Aztán egyszer csak ... minden előjel nélkül ... esni kezdett ...