ICHIRUKIFAN.GP__ version #23. (c) the 1st hungarian IchiRuki fan site . *  XMAS EDITION. *
Tartalom

A tavaszi szünet első, verőfényes reggele volt. Kurosaki Ichigo az ágyán feküdt elégedett mosollyal az arcán. Élvezte a semmittevést. Kuchiki Rukia az ágy mellett a földön hasalt, és egy magazint lapozgatott.
- Elképeszt néha ez a divatnak nevezett valami. - jegyezte meg. Ichigo kinyitotta a szemét, fél könyökére támaszkodott, úgy nézett le a lányra. Rukia egykedvűen lapozott. Ichigo felkászálódott az ágyról.
- Rukia. - szólította meg a lányt.
- Mi van? - kérdezett vissza anélkül, hogy felnézett volna.
- Ideje lenne elmenni vásárolni neked. Úgyis ráérünk egész nap, és nem hordhatod állandóan a húgaim ruháit. - jelentette ki, és megragadta a lány kezét. Felsegítette a földről, és húzta maga után.
- De... - próbált tiltakozni Rukia, azonban hamarosan belátta, hogy felesleges ellenkeznie. Mire Ichigo lerángatta a lépcsőn, már magától követte a fiút.

Csendesen sétáltak egymás mellett, amíg el nem érték az üzleteket. Ichigo felnézett a pláza épületére, és fintorgott. Gyűlölte az efféle helyeket, és úgy döntött, hogy oda viszi Rukiát, ahol ő is vásárolni szokott. Rukia úgy nézett az előtte lévő kirakatra, mintha egy különösen veszélyes, nagy erejű hollow lenne. Pislogott néhányat.
- Ichigo, én... - kezdte, majd a fiúra nézett. - én szeretem a húgod ruháit.
- Tudom, hol vásárolnak. Bemegyünk oda is. - válaszolta a fiú, megfogta Rukia csuklóját, és maga után húzva belépett a boltba. Eltelt pár óra a vásárlással. Sok ruhaboltba bementek, Rukia rengeteget próbált. Nehéz bármit is találni az ő méretében. Ichigo nem volt türelmetlen sőt, már az első szatyrot is kivette Rukia kezéből, hogy majd ő cipeli. Végül egy fehérneműbolt előtt álltak. Szemlélték a kirakatot, majd egymásra néztek. Pír futotta el mindkettejük arcát, és gyorsan a másik irányba fordították a fejüket.
- Jobb lesz, ha...
- ... ide egyedül megyek be. - fejezte be Rukia. Nem néztek egymásra, úgy lépett be a lány. Ichigo a kirakat üvege mögül figyelte mit csinál Rukia. Hát persze, azt a nyuszis bugyit feltétlen meg kell vennie... - gondolta Ichigo, és mosolygott. Megfordult, és hátát a kirakat melletti falnak vetette. Nem várt sokat, Rukia egész hamar végzett.
- Kész? - kérdezte a lánytól, miután kijött egy újabb csomaggal. Az bólintott, és Ichigo átvette tőle a szatyrokat. Felpillantott a szikrázó kék égre, majd Rukiára nézett.
- Mit szólnál egy fagyihoz? - a lány elmosolyodott.
- Örülnék neki.

Miután megvették a fagyit, hazafelé indultak. Rukia epres fagyijával a kezében, aminek a tetején természetesen színes cukorka volt, hirtelen megállt. Ichigo két lépés után vette észre, hogy a lány lemaradt. Megállt, és hátra nézett a válla felett.
- Mi az?
- Ichigo, mi ez a gépezet? Mit tud? - kérdezte a lány. Szinte megbabonázva meredt az automatára.
- Hát, nem tudom, hogy mi a neve - lépett a fiú Rukia mellé. -, de úgy működik, hogy apró pénzt dobsz bele... látod, ide. Aztán elfordítod ezt az izét háromszor, és ott alul kijön belőle egy kis műanyag golyó, amiben van valami vacak. - magyarázta és mutogatott hozzá. Rukia még mindig megigézve nézte a gépet. Szemlélte a golyókat és tartalmukat. Ichigo a játék automatáról a lányra nézett.
- Szeretnél egyet? - Rukia még mindig a fagyi tölcsérét szorongatva csillogó szemekkel Ichigóra nézett.
- Szabad? - kérdezte, talán még a szája széle is megremegett az izgalomtól, de ezt a fiú már nem láthatta, mert alighogy feltette a kérdést, a földre rakta a csomagokat, és apróért kutatott a zsebeiben. Amint meglelte a pénzt, bedobta az automatába, az csilingelő hanggal elnyelte, a kar elfordítása kattogó hangot adott, végül a golyó is előkerült. Itt ért véget a varázslat, és Rukia már csak azt érzékelte, hogy Ichigo megfogja a kezét, tenyerével felfelé fordítja, és kezébe pottyantja a kis golyót. A lány áhítattal nézte a tárgyat. Hazaindultak.

Rukia egész úton a tenyerén vitte a kincset, és folyamatosan bámulta lenyűgözve. Amint hazaértek, Ichigo az ágyára dőlt, és fáradtan sóhajtott. Rukia leült az ágy mellé a földre.
- Meddig akarod még nézni? Nyisd szét. - szólt oda csukott szemmel Ichigo. A lány a fiú felé pillantott, majd tekintete visszatért a golyóra. Két ujjával megfogta, és megnyomta ott, ahol a két műanyag félgömb találkozott és össze volt illesztve. A golyó engedett, és két darabra vált. Belsejéből egy lila műanyaggyűrű gurult ki. Rukia felvette, és megszemlélte. Miután végzett a vizsgálattal, felpróbálta. Gyűrűsujjára lett jó. Eltartotta magától a kezét, hogy megnézze, hogy áll rajta az új ékszer. Forgatta kicsit a fejét és a kézfejét is, hogy minden szögből megnézze, majd elégedettem morgott. Aznap éjszaka Rukia ujján új és élete első gyűrűjével, arcán boldog mosollyal aludt. Ezután csak éjszakára és zuhanyzás idejére vette le.

Körülbelül három héttel ezután, késő délután Ichigo arra lett figyelmes, hogy Rukia dühösen kivágja a szekrény ajtaját, miután hazaértek az iskolából, matat benne valamit, iskolatáskáját a földre dobja, és csalódottan fújtat. Kezébe fogta a cipőit, az ablakhoz lépett, ott beléjük bújt és egyetlen szó nélkül elrohant.
- Ebbe meg mi üthetett? - kérdezte félhangosan Ichigo, és elgondolkozva tekintett a lány után, majd megvonta a vállát, és szobája belseje felé fordult. Megpillantotta a nyitott ajtajú szekrényt. Kíváncsian odament, hogy belenézzen. Rukia "ágya" közepén ott volt az a hitvány lila műanyaggyűrű, ami abban a gömbben volt; az a gyűrű volt, két darabban. A műanyag megadta magát, és kettétört. Ichigo csípőre tette egyik kezét. És ezért kell ekkora hűhót csapni? Megadóan felsóhajtott és megrázta a fejét. Reiatsuját követve a lány keresésére indult.

Az iskolához közeli úton találta meg. Rukia csak állt az út szélén, már majdnem a fűben, és nézte a vörös és arany színű alkonyi eget. A fiú zsebre tett kézzel megállt mögötte. Egy szellő futott keresztül az úton.
- Eltört... - suttogta Rukia, és hangját tovavitte a szél. Ichigo odalépett mellé, a lány szembe fordult vele, és szemét lesütve a földre meredt.
- Az csak egy buta műanyagdarab. Miért kell hisztizned a miatt a vacak miatt? - kérdezte a fiú már-már kedvesen. Rukia rá emelte könnyes szemét.
- Mert... Mert tőled kaptam... - a vallomás hallatára Ichigo teljesen megdöbbent, szeme elkerekedett, kissé hátra hőkölt, ajkai elváltak egymástól, de a következő pillanatban elmosolyodott. "Mert tőled kaptam" - Rukia édes, őszinte szavai még visszhangoztak fülében. Fél kézzel magához húzta a lányt, és átölelte. Rukia belesimult az ölelésbe, lehunyta szemeit és hagyta, hogy könnyei végigfolyjanak az arcán. Sokáig álltak így, ölelkezve. Ichigo lenézett a lányra, Rukia visszatekintett rá. Percekig csak néztek egymás szemébe.
- Gyere, menjünk haza. - mondta a fiú. Rukia bólintott, és letörölte a könnyeit. Ichigo tett egy lépést, majd megállt, és megfogta a lány kezét. Kéz a kézben sétáltak haza.

Pár nappal később Rukia egy pici csomagot talált a szekrényben. Gondosan középre volt helyezve. Kicsi, rózsaszínű doboz volt, lila szalaggal átkötve. Összevonta a szemöldökét, és kíváncsian kinyitotta. Egy ezüst nyaklánc volt benne, pillangó medállal.
- Ez nem fog eltörni. - hallotta maga mögül Ichigo hangját. Megfordult. Csodálkozó tekintete a fiú mosolyával találkozott.
- De miért? - kérdezte esetlenül. Ichigo Rukia mellé lépett, kivette a kezéből a láncot, és a lány nyakába tette. Pár pillanatig gyönyörködött az összképben, majd fél tenyerébe fogta Rukia arcát. Hüvelykujjával gyengéden simogatta a puha bőrt.
- Nem akarlak többé szomorúnak látni. - felelt nagyon komolyan. Rukia szemébe könnyek gyűltek, a boldogság könnyei. Vadul Ichigóhoz bújt, karjaival átfonta a fiút, ő viszonozta az ölelést.
- Köszönöm - suttogta könnyeit nyelve Ichigo mellkasának. Ichigo megrázta a fejét.
- Én köszönöm, hogy létezel és mellettem vagy.

-OWARI-

     
HelloHello. :)

Köszöntünk Téged Magyarország ELSŐ (nem mellesleg legnagyobb) IchiRuki rajongói oldalán! Ha már itt vagy, alaposan nézzél körül ;) Tartalmas és igényes kis weboldallal van dolgod ;) Ha megtetszett, gyere vissza akár minden nap, mi örülünk neked! A Chatben beszélgethetsz, hisz remek kis közösségünk van:) Ha elég fanatikusnak érzed magad, akkor napjában többször látogass ^w^
Rajongóknak FanClub is van, Antisoknak meg takarodó innen XD

Üdvözlettel a szerkesztők:
BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san & Bleach22

 

     
Navigation
Főoldal
Érvek
Bleach
Kubo Tite
Ficek
Doujinshi
Extra
VK RK PK
Díjak

 

     
Chat

Nem hírdetünk, nem kérünk szavazást! IH-sok és antisok nem pampognak ;P

 

 
 
 
 
 
 

 

 

     
Jelentkezz be^^
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
IchiRuki Fans:)
Indulás: 2009-08-16
     

 

Oldal cuccok

"Rukia, I love you"

Link us:

Legfőbb társoldalak <3



Meghívásos!

Elit oldalak:
[asako] [betty&chriss] [tomka] [
sirius]  [ren] [naruto-hun] [NajouaMusic] [zsu-chan x3] [-Akatsuki] [Gem] [natsu.GP] [Aqene] [kera] [doma] [MJ fan site] [UlquiHime] [INUYASHA]

» Próbálkozhatsz, de nem
biztos, hogy bekerülsz!:P

Top Affik

[x][x][x][x][x][x]
Ide mindenki kikerül aki jelentkezik :D

Buttoncserék [KATT]

Eredmények

~2009. szept. 7.

Az édes szerver törölte, de voltunk mi 2. helyen a toplistában 2009-ben. Majd szerünk új helyezést, és azt idetesszük XD
+ Ugyanide 2009. okt. 24.-én, Keiko ajánlásával kerültünk ki^^ [×]

 2010. 11. 28. Egy ideje már a Google első helyén vagyunk, de a mai napon ki is teszem az oldalra :)

 

     
Site Info

Admin: BakaNeko, Ruki, Kuchiki-san, Bleach22
Design: Ruki
Alap CSS: x
Írók: Adminok és látogatók
Fordítók: Adminok és látogatók
Weboldal megalakult: 2008. aug. 6.
Weboldal átköltözött gp-re.: 2009. aug. 16.
Zárás: S O H A :)
Mail: [x]
Az oldalt bármely felbontásban és böngészőben megtekintheted:D

 


 

     
Kaptuk *___*

Köszi Aikane *-*

>>Több kitüntetés *-*

 

 

     

           

 

 

Tartalom

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!